Egy reggel a Fehér házban.
Egy gesztus visszautasításának a reggele.
Egy spániel szaladt át az Ovális irodán. Az elnök fel sem nézett a golf magazinból. A kutya ugatva jelezte, hogy szeretne kimenni az ajtón. Egy testőr kívülről kinyitotta. A négylábú elégedetten távozott. Az ajtó nesztelenül becsukódott.
Hiába a First Dognak ilyen élete van a Fehér házban.
Az Első Asszony elegáns volt, mint mindig.
– George! Vedd le a lábad az íróasztalról! – mordult a férjére. – Mégiscsak azon az asztalon születtek a nemzet legnagyobb dolgai.
– Mire gondolsz, Szívem? A gyerekek hörcsögeire vagy a Clinton pásztoróráira? – kérdezte teljes komolysággal George.
– Nem vagy vicces! – rázta meg gúnyos arckifejezéssel a fejét az asszony.
– Nem annak szántam – mondta teljes naivitással.
– Indulok Denverbe egy kórház avatására. Te mit csinálsz ma? – érdeklődött a First Lady.
George a naptárjába lapozott.
– Délelőtt békekonferenciára vagyok hivatalos az ENSZ-be, majd délután kirobbantok egy háborút Colombóban. Tehát csak a szokásos napi rutin.
– Az jó! Na, pá drágám! Az esti fogadásra hazaérek. Légy jó gyerek és ne rosszalkodj sokat a többi kisfiúval! Puszit! – tartotta a szépen rúzsozott száját a férje orra alá. Az elnök megcsókolta. Erre az asszony sarkon fordult és kilépett az ajtón. A férj nézte még távolodóban ringó csípőjét. Ugyanezzel a lendülettel a nyitott ajtón bejött a spániel.A titkárnő halk krákogással jelezte, hogy az irodában van. Az elnök jelentőségteljesen az asztalra csapta a magazint jelezvén, hogy nem szereti, ha megzavarják a fontos államügyekkel való ténykedései közben.
– Mondja Tracy! Mi ilyen sürgős? Bin Laden üzent vagy Kína akarja megvásárolni az államkincstárat? – Tracy nem tudta, hogy miként kezdje a dolgot. Nyelt egyet és halkan kimondta:
– A magyarok…
– Kik? – kérdezte George kikerekedett szemekkel.
– A magyarok, illetve Magyarország, elnök úr – és itt elcsuklott a hangja.
– Mi van velük? – kérdezte. A titkárnő gyászosan bizonytalan hangon folytatta.
– Nem írják alá! – mondta könnyeivel küszködve.
– Mit nem írnak alá? – kérdezte az elnök szinte könyörgőn.
– A megállapodást a vízummentességről – mondta és itt eltörött a mécses.
Az elnök felállt az íróasztala mögül és a síró lány könnyes arcát a több ezer dolláros zakójára hajtotta.
– Nyugodjon meg Tracy! – mondta édeskés hangon.
– Sólyom azt mondta, hogy nem jön az Egyesült Államokba, amíg a reptéren ilyen szigorúak a beléptetési rendszabályok.
– Ki mondta ezt? – nézett értetlenül az elnök.
– A Magyar köztársasági elnök. – zokogta Tracy.
– Ne szomorkodjon, kedves! Valahogy csak elviseljük ezt a csapást – simogatta meg a selymes haját. – Ha akarja hadat üzenek nekik. Csakhogy békét leljen a lelke. Szeretné Tacy?
A lány szipogva kihátrált a bizalmas ölelésből és a szeme könnyes sarkába mosoly ült. Az elnök megérezve a pillanat emberi húrjait zavartan hátat fordított és leült az asztalához.
– Már csak egyet áruljon el nekem, kérem! – nézett az ajtóból visszalépő lány könnyes szemeibe.
– Igen, elnök úr! – szipogta a lány.
– Hol a fenében van az a Magyarország?
Szerintem…