Feri megy, Feri jön
Elsőre rendkívül jól hangzik egyes füleknek a hír, hogy lemondott a miniszterelnök, de nem eszik azt a kását ennyire forrón.
Láttunk már olyat, hogy úgy ment valaki, hogy jött.
Ennyi volt! Ezt Gyurcsány Ferenc mondta. Eddig tartott volna a türelem és a reformer lendület? Dehogy! Az energia nem vész el csak átalakul. Az már jó dolog, hogy végre észrevette a miniszterelnök, hogy az ország kifarolt mögüle. Pénteken a baloldaliság egyik letéteményesei a szakszervezetek mondták azt, hogy ebből elég és irány az utca és elhajítva a kalapács. Ez azért már olyan dolog, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Feri éjjel megálmodta, hogy ha ennyire nem kell ennek a kirabolt országnak, akkor majd a pártja élén marad királycsinálóként. Ő mondja meg, ki mehet a parlament közelébe és ki nem. Ő rakja össze a listát és ő irányítja a frakciót is. Mintha már lenne egy ilyen mentalítású ember a magyar politikai életben. Neki sem tett jót, hogy pártelnökként miniszterelnöki tevékenységét kellett bírálnia, értékelnie és támogatnia.
Tudathasadásos állapot szó se róla.
A szocialisták elnökének is nehéz volt egy fenékkel két lovat megülni. Az egyik mára teljesen megvadult alatta. Most menteni akarja, ami még talán menthető. A pártot. Bár késő bánat. Amíg ő a nyugdíjas kommandóját édesgette maga mellé, addig a gondolkodó fiatalok eltűntek a párt környezetéből. Miért? Mert nem vették komolyan őket. Legyintettek rájuk azok, akiknek pont az lett volna a feladatuk, hogy felkarolják és bíztassák őket. Nem csak addig, amíg belépnek a pártba, hanem utána is. Persze nehéz úgy átadni a stafétát, hogy még meg sem kapták.
A szocialista párt átlagéletkora a nyugdíjkorhatár közelében található és a tudálékos, régi reflexektől rángó Cavinton-függők kiutálják a még nyiladozó útkeresőket. A fiatalok úgy csapják be maguk mögött az alapszervezetek ajtaját, mint akik ott sem voltak. Ja és a fiatalok alapjáraton baloldaliak. Az MSZP pedig nem mondható manapság baloldali pártnak. Ma baloldali magyar párt csak egy van: a FIDESZ.
Legalábbis retorikájában.
Gyurcsány most úgy megy el, hogy mégsem. Úgy mond le, hogy mégsem. Úgy látja be a hibáit, hogy erénynek tűnteti fel. Úgy beszél demokráciáról, hogy közben engedi beosztottjainak, hogy diktatúrát építsenek ki. Olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondják meg neki a valódi véleményüket a dolgokról, mert ha mégis, akkor gyorsan ajtón kívül vagy rácson belül találják magukat.
Ha választanom kellene a mai magyar politikai pártok közül, akkor nem tudnék, mert előttem mindegyik lejáratta már magát. A két nagy párt vezetője pedig annyira a másikra figyel, hogy már szinte semmi különbség köztük. Mindkettő hibázott már. Beismerte, vállat rántott és maradt.
Egy párt. Egy ország. Egy nemzet nyakán.
Az enyémen!
Szerintem…