A miniszterelnök nem főnöke, hanem beosztottja az egész országnak. De erről szeretnek hamar megfeledkezni.
Gyurcsány is, aki azt gondolta, hogy – így vagy úgy – mindenki megvehető.
Tévedett.
Nem mi csináljuk ezt veletek! Ők voltak!
Az pedig ritka.
Jó szakember. Nem politikus. Bankár. Nesze neked bankárkormány! Nem hiszem, hogy ha kiáll az ellenzék vitriolos szónokai elé, akkor nem nyelik le keresztbe. Ráadásul Gyurcsány folyamatosan beszólogatott neki az évek alatt. Érdekes viszony lenne az övék.
Glatz?
Ő az én titkos favoritom, de sajnálnám, ha beletörne a bicskája ennek a morálisan és gazdaságilag romokba lévő országnak a száraz kenyerébe. Idős már az ilyen csatákhoz, de csapatot összerakni és irányítani azt kétségtelen, hogy nagyon tud!
Bajnai?
Törekvő és okos fiatalember, aki Fleto szárnyai alatt sokat tanult erről a szakmáról, de nem hiszem, hogy azért, hogy egy évig legyen az ország élén. Őt későbbre tartogatják. De kétségtelen az is szép, hogy egyáltalán szóba került.
Szekeres?
Ha valaki, akkor ő nagyon szeretne. Jász és Nagykun politikai és gazdasági kiskirálya megkerülhetetlenné tette magát már eddig is a szocik között, de nem hiszem, hogy komolyan venné őt bárki is a megyéjén kívül. Való igaz, hogy nagyobb esélye lenne a NATO-ban valami pozícióra miniszterelnökként. De nem biztos, hogy ezeket a szempontokat egy az országért komolyan aggódó döntéshozónak figyelembe kellene, hogy vennie.
Kis?
Neki is van esélye. Benne van a pakliban, hogy ravasz módon azért emelik fel, hogy onnan bukjon egy hatalmasat. Ezzel a döntéssel Gyurcsány két legyet is üthetne egy csapásra. Lenne egy bábja, akire később rákenheti az elmúlt évek összes ballövését és a következő vereségeket is. Egy örök ellenlábassal kevesebb.
Mészáros?
A Corvinus egyetem rektora. A fekete ló. Biztos jó szakember. Valamiben. Csak az egyszeri ember nem ismeri és talán ez így is marad. De annyi előnye van a többi jelölttel szemben, hogy a két nagy párt vezetőinek a gyermekei az ő egyetemén tanulnak. Ki tudja? Lehet, hogy ezzel a jelöléssel szeretnének a pártvezérek a srácaiknak egy kis lépéselőnyt szerezni az egyetem többi nebulójával szemben.
Egy olyan európai ember, aki képes tovább látni az orránál. Mindenki elfogadja tőle a rosszat és a jót is. Aki érti az embereket, mert köztük él és dolgozik. Aki nem csak az autója üvegén keresztül bámul az országra és kinek nem csak térkép e táj. Nem hajol meg a pártok pitiáner játszadozásainak és nem ígér olyat, amiről tudja, hogy úgysem fogja megtenni. Olyan, aki a mi beosztottunk. Akin, számon kérhetjük, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt megbeszéltük. Aki nem érinthetetlen és mégis előttünk jár egy lépéssel. Aki emberszagú és mégsem büdös.


Hali!
Rég írtál!
Ha én leszek az elnökJelentkezek, hogy én legyek az elnök, mer momentán éppen nincs munkám.A programot pontokba szettem, és most közreadom, hogy olvassátok el. Céjja, hogy mindenki boldog legyen, és sokkal könnyebben elboldogujjunk az életbe, éshogy az ellátási nehésségek …