Pofátlan hősök

Fodor visszatérne az MDF listájára?

A csata javában dúl. A Camlan folyó vértől piroslik. A nagy bajuszú Artur király kezében úgy forog az Excalibur, mint még soha. A külső szemlélő táncnak is hihetné ezt a szépen koreografált gyilkolást.

Emberi sorsok és gerincek törnek ketté. Nemesek válnak nemtelenné és fegyverhordozók hazudják magukat hős lovagnak. A zöldes fényben úszó vár a hegyen szinte elérhetetlen a számukra. Hiába Arthur hatalmas tudása. Csak neki van harci gyakorlata seregének katonái közül. Mindenki más csak a szélárnyékában várja, hogy csendesedjen a vihar.

Ginevra is érzi, hogy választott lovagja nem biztos, hogy képes lesz a korábbi bravúrra. Ráadásul a kincstárnokot – a zsoldot rejtő ládával együtt – szélhámosság és tolvajlás vádjával bezárták egy tömlöcbe. Most onnan figyeli, hogy mi lesz a harc vége. De hol van Lancelot? A szőke herceg. Ki magasságával és ragyogó kék szemeivel annyi nőt és férfit hódított meg magának. Aki elhagyta régi isteneit, hogy maga is istenné legyen. Merre jár ilyenkor a legyőzhetetlen bajnok? Az összes talpnyalója beállt Arthur és Ginevra mögé remélve, hogy győzelem esetén nem lesznek hálátlanok.

Lancelot kivár. A folyó túl partjáról figyeli, ahogy vért izzadva igyekeznek társai, hogy legalább a várhoz vezető utat megszerezzék. A lehetőséget, hogy ostromolhassanak. A küzdelem a végkimerülésig tart. Az éhes és sebesült harcosok egymást támogatva vánszorognak a várfok alá.

Ekkor lovagol be hófehér paripáján Lancelot. Mindenkin átgázolva erőtől duzzadó önbizalommal tör a cél felé. Köpenye lobog a szélben. Vértje ezüstösen csillog a fáklyák fényében. – Lemaradtam valamiről? – kérdi a sebeitől véres királytól. Artur nem felel. – Haragszol rám valamiért? – fordul Ginevra felé, akinek a szeméből eltűnt a szerelmes fény. – Most jön a java! Éljen! – kiált a többiek felé és kirántja szemtelenül csillogó fényes kardját. De senki nem éljenez vele. Egyedül maradt a lelkesedésével. – Hol és merre jártál mikor az ég zörgött kedves lovagom? – kérdezi a királyné halkan, hogy ne keltsen feltűnést a katonák közt. – Miért nem harcoltál velünk mikor reményvesztve álltuk a folyamatos támadásokat és ütlegeléseket? Mi volt fontosabb, mint híveid élére állva értük harcolni?

Lancelot nem jött zavarba. Sőt. – Ugyan királyném. Csak kivártam, hogy friss erővel szálljak be a küzdelembe. S mikor láttam, hogy van remény a győzelemre, akkor jöttem, hogy ne nélkülem kelljen diadalt aratnotok. A legenda szerint én legyőzhetetlen vagyok. Mi lett volna a hírnevemmel, ha az oldalatokon én is elbukom a csatában?
A király nem szól semmit. A királyné pedig kénytelen kelletlen felírja Lancelot lovag nevét a listára.

Szerintem…