Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.
– Mahatma Gandhi –
Imre lassan egy hete nincs otthon. Világgá ment. Felmegy Pestre, hogy Tiborcként elpanaszolja keserű életének fájdalmát. Pedig alapjában véve Imre vidám ember. Nem az a picsogós fajta. De most betelt nála a pohár. Összeszedte magát és a zord tél ellenére lejött a hegyről, hogy gyalogosan menjen a fővárosba.
Magával hozta óriási szívét, amibe elfér a világ. Elfér a nyomor szégyenlős pírja és a kilátástalanság koromfekete gyásza. Barátok és lelkitársak menetelnek vele. Érte. Értetek. Miattuk. Magára vette a mai kor keresztjét és viszi.
Viszi Pestre. Helyettünk is.
A tenyere kérges nem a szíve. Lelke nemes egyszerűséggel irányítja tetteit. Imre jó ember. Olyan igazi Magyar EMBER. Nevetgél a sor elején és erőt ad mindenkinek. Meglágyít minden keménykedőt és bízni tanít minden hitetlent.
Pedig nem csinál semmit. Sétál. Kezében egy tábla. Munkát, kenyeret! Mégis integetnek neki. Rádudálnak. Biztatják.
Ő pedig megy.
Zsebei üresek, de ő ettől nem kevesebb senkinél. Sőt! Példakép lett. Mindannyiunké. Ő végre nem csak a száját jártatja. Megindult. Feltartóztathatatlanul. Ugyanazt akarja, mint minden épeszű ember. Böcsülettel megélni. Ezért gyalogol több száz kilométert.
A két kutya otthon maradt gondoskodó gazda nélkül. A barátok járnak fel napjában többször is, hogy megetessék a hőssé vált társ árván maradt ebeit, akik nem értik, hogy miért egy diósgyőri munkanélküli olvasztárnak kellett megtennie az első lépést a demokrácia felé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: