Hazaárulók…

Az éhségmenet Brüsszelbe megy

“És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”
– Katona József –

Összepakoltam a hátizsákom. Lemostam a bakancsomról az út porát. Meggyógyult a sarkam is és leesett pár lábujjkörmöm, de újra menetkész vagyok. Most kicsit messzebbre megyünk. Brüsszelbe utazunk, hogy folytassuk, amit egy hónapja elkezdtünk. Vannak köztünk, akik Borsod megyét sem hagyták még el ezeddig, nemhogy az országot. Kaptunk egy megtisztelő meghívást. Az Európai Parlament elnökétől. Ezzel ismerik el azt a teljesítményt, amit ez a tucatnyi magyar, önfeláldozóan meglépett. Nem önmagukért, hanem egy ügyért. A szegényekért és kilátástalan helyzetbe kerültekért.
A tisztességért.

Mikor megemlítettem utamat öreg barátomnak – aki népnemzeti beállítottságú – rögtön rávágta, hogy ha kimegyek árulkodni, akkor hazaáruló vagyok és nem áll velem többet szóba. Még itthon vagyok, de már nem beszélünk. Mások azt hánytorgatták fel nekem, hogy asszisztáltam egy MSZP-s rendezvényhez. Csak azt tudom, amit megéltem és láttam. Voltak politikusok is a menetben, akik végre nem szép szavakkal, hanem tettekkel politizáltak. És nem csak MSZP-sek. Volt ott mindenféle szerveződés képviseletében csendben vagy épp hangosan vonuló. A Szocik pedig – talán lelki-ismeretfurdalásuktól vezérelve – profikhoz illően szervezték meg a pihenőket és a szállásokat.
Tekintsük ezt az ő kanossza-járásuknak vagy természetbeni adó-visszatérítésnek. Szerintem mindegy is, hiszen a lényeg, hogy ott voltak és a gyaloglás közben intézték a tornatermet, ahol aludhattunk. A vacsorát, aminek az árát a konyhás nénik dobták össze. A gyógy- és kötszereket, amit nem engedett kifizetni a patikus hölgy, aki sosem volt szoci. Mert sokan voltak mellettünk, akik csalódtak a régi és az új kormányerőkben is.

Ez a menet végre nem valami ellen indult el. Ezek az emberek az élhető országunkért indultak el a fagyos aszfalton. Valamiért, amit mindenki megígért, de csupán a maguk érdekeit tartották a szemük előtt. Folyamatosan rosszabb volt, de tűrtek, mert mindig bíztak valamiben. Aztán mára a jogaikkal együtt elfogyott a bizalom is. A pökhendi lenézést, már nem tűrték. Cselekedtünk. Halkan, de határozott léptekkel megindultunk valami felé. Majd egyre többen lettünk és már nem voltunk csendesek. A hatalom legnagyobb bánatára, kinyitottuk a pofánkat. Úgy őszintén. Szívből jövően. Ösztönből. Hitből. Meggyőződésből. Úgy kezdtünk el politizálni, hogy nem is tudtuk mi az. De kimondtuk végre, amit egyik pártpolitikus sem szeretne hallani. Nem jól végzitek a dolgotokat! Hazudoztok egymásnak és nekünk is. Sárral dobáljátok egymást, amiből ránk is fröccsen, majd beterít. Képtelenek vagytok közös célokért egy emberként – magyarként – tenni. Dolgozni. Mert nektek nem mi vagyunk a fontosak. Hiszen ha azok lennénk, itt gyalogoltatok volna velünk a sorban.
De nem tettétek!

Kimegyünk Brüsszelbe, mert szólnunk kell az uraknak, hogy ne a kisembereket büntessék, amiért nem emeltek szót mikor még lehetett volna. Az a kétharmad, nem az ország kétharmada. Az csupán a szavazatok számából kialakult arány. Sokan nem mentek el szavazni, mert nem volt kire. Egyik kutya, másik egy híján húsz volt. Akkor? Kire? Nem mindegy? A színe ugyanaz. A csendesek most már hallatják a hangjukat, mert már saját bőrükön érzik a nyomor égető hidegét. Szembejön velük az utcán. Nem köszön, csak elvesz. Elcseni szertefoszló álmainkat. Kiforgat békés életükből. Elveszi az önbecsülésünket. Elrabolja az apák erejét és az anyák kitartását.

Szólnunk kell, míg nem késő! Mert nem azokon csattan majdan majd az ostor, akiken kellene! Hiszen az új alaptörvény kimondja, hogy a kormányzat nem vállal felelősséget tetteiért. Minden retorziót az adófizető állampolgároknak kell elviselni. Ha ők hülyék, akkor minket visznek a diliházba? Az nekik jó, ha megbüntetnek minket, hiszen lesz kire fogni a bajokat. Lesz egy közös ellenségkép. Megtámadtak minket a gyarmatosítók és mi együttes erővel kell, hogy megvédjük magunkat. Aki pedig háborúellenes-békepárti-pacifista, az hazaáruló! Ismerős? Láttunk már ilyet. Egykor Németországban, de nem olyan régen Ausztriában is. Mikor az Unió politikai szankciókat alkalmazott Jörg Haider kijelentései miatt, akkor pont az ellenkező hatást érték el, mint amire számítottak. Az osztrákok összezártak a Szabadság Párt mögött és együttes erővel az EU ellen fordultak. Valami hasonlóra számít Orbán Viktor is.
Ezt a sanszot nem szabad megkapnia!

Ne büntessenek minket, se elvonásokkal, se az Orbáni rezsim megerősítésével, hiszen egyikből következik a másik. Ne öntsenek olajat a hatalom által gerjesztett tűzre, mert azok közt a lángok közt válik hamuvá a magyarországi demokrácia is! Találják meg a módját, hogy a mindenkori kormányoktól függetlenül támogassanak ügyeket és felzárkóztató programokat! Legyenek jelen a magyar valóságban erősebben! Jöjjenek el hozzánk és lássák a saját szemükkel mi folyik az országunkban! Találjunk közös megoldást a mindenkori hatalomtól és politikai elittől függetlenül!

Ez hazaárulás? Esetleg hazaárulkodás?
Ez Tiborc panasza.

„Istenem! mi haszna! ha
Szorongat a szegénység: a pokolt
Nem féljük – a mennyország sem jön oly
Szép színben a szemünk elébe.”

Szerintem…