A legyek esze

A pók ült a hálója sarkában és mozdulatlanul várt.

“A bolond kibeszéli a szívét, a bölcs viszont a szívével beszél.”
– Benjamin Franklin –

A legyek egy zamatosan illatos, eldobott konzervdobozban gyűjtögették a napi betevőt a folyópart melletti töltés tövében. Gyakran beszélgettek, közös röpködéseket szerveztek és ismerkedtek egymással. Nem voltak egyformák és nem voltak mások sem. Legyek voltak, mint te vagy én.

Egyszer egy vándorlégy szállt a doboz szélére, hogy kipihenje a folyó átrepülését. A vándort szívélyesen fogadták az idősebbek, de akadt egy vénes vén öreg légy, aki nem békélt meg azzal, hogy idegen legyeskedik az életterében. Az többiek kérdezgetni kezdték a sokat látott felfedezőt. Az pedig egy csepp érett szagú lé felszippantása után mesélni kezdett. A legyek hallgatták a történeteket a régi dolgokról, felfedezett tájakról és a számukra szinte megközelíthetetlen városi legyekről. Azok ám az igazán különlegesek. Az érinthetetlenek. Ők már látták az istent. Onnan a magas házak tetejéről elérhetik a napot is. – Ugyan már! – mondta a már nem épp lárvakorú vénlégy – Ilyen csak a mesében van!

A többiek csitították, de ő csak nem hagyta magát. Mindenkinek egyenként próbálta a fülébe zümmögni, hogy ilyen nem létezhet, hiszen akkor minden légy ott élne. A mesélő nem törődött a féltékenyen fontoskodó mitugrásszal
– Messziről repült légy, azt zümmög, amit akar – kiabálta a csoport felett döngöcsélve. – Nagyképű hazugoknak nem hiszek! – hergelte a mesélőt. – Küzdjünk meg, ha rovar vagy! – kiabálta, de a vándorlégy nem mozdult. – Na! Nem vagy rovar? Te hamar elfáradó gyászhuszár! – zümmögte egyre hangosabban a vénlégy. – Gyere velem szellemi párbajra! Felteszek kérdéseket, mert én egy logikuslégy vagyok, akire eddig mindenki felnézett a nagy tudása szépsége és világlátottsága miatt. De mióta itt vagy, már nem rám figyelnek, sem az ifjak, sem a vének. Ezért szeretném megmutatni nekik, hogy le tudlak téged győzni – zümmögte a vénlégy és fenyegetően szárnyait kezdte tisztogatni.
– De én nem akarok harcolni – felelt halkan a vándorlégy. – Én csak röpködök és mesélek egy pár falatért, ha akad, aki meghallgat. Sajnos én egy ilyen kóborlégy vagyok. – mondta halkan az idegen.
– Nem érdekel! Ez a mérkőzés, úgyis csak rólam szól! De tudod mit? Nem is kell részt venned benne! Így talán könnyebb is – húzta ki magát a hiúságától szétrepedni készülő kötözködő.

A pók a folyóparti lugas egyik árnyas fájának az ágai között építette fel ravasz csapdáját. Közel a szagos konzervdobozhoz. A lombok között az árnyékban meghúzódva figyelte a háló minden rezdülését. Bár messze volt a doboztól, azért egyik szemét mindig ott tartotta a legyek törzshelyén, de most a nagy mozgásra való tekintettel, négy szemmel figyelte az eseményeket.

A vándorlégy indulni készült. Elköszönt új ismerőseitől. Magához vett egy kevéske elemózsiát, de mikor felszállt volna a vénlégy a hátára ült. – Most szárnyalj ifjú titán, ha tudsz! – recsegte gonosz kacajjal.
– Szállj le, kérlek! – zümmögte szelíden a vándorlégy. – Engedj elmenni! – kérlelte.
– Nem mehetsz el, amíg nem ismered el, hogy okosabb, szebb és tiszteletreméltóbb vagyok nálad – kiabálta a hátán pattogva vén.
– Legyen. Mit veszíthetek? – kérdezte az ifjú. – Te vagy a szebb! Az okosabb és a tiszteletreméltóbb. Így jó? Most már leszállsz rólam?
– Sajnálom, Barátom, de nem volt elég meggyőző.
– Bocsáss meg, de nekem ebből elegem van! – mondta a vándorlégy és egy szárnyrebegtetéssel lependerítette magáról a vénlegyet, aki a porban fekve kiabált utána.
– Ha még egyszer visszamerészkedsz ide, akkor még ennél is alaposabban ellátom majd a bajod!
De a vándorlégy, ekkor már messze járt.

A vénlégy a porból feltápászkodva megtisztogatta szárnyait.
– Látjátok Harcostársaim? Én vagyok a legyek esze! A legokosabb! – kiabálta kihúzva magát, majd saját nagyszerűségétől megittasodva, repülve indult meg az ég felé , de csak egy ragadós átlátszó póknyálból szőtt hálóig emelkedett.

A pók már várta.

Szerintem…

http://www.hir24.hu/belfold/2013/01/27/ketteszakadt-az-lmp/

(Persze a fentettebb említett személyek csupán a képzelet szüleményei.
Valódi élő alakokkal való hasonlóságuk csakis a véletlen műve lehet.)