Reggel korán keltem. Igaz későn is feküdtem, mert sokáig beszélgettem szállásadó barátommal. Az első kávé után már a fejemből is kiláttam. A vonat gyorsan Sellyére ért, mert beszélgetőtársam akadt. A vasutas hölgy aggódó törődéssel nézett utánam mikor elbúcsúztam tőle.
Sellye egy kedves kisváros, ahol úgy vettem észre, hogy mindenki ismer mindenkit és a tegeződés az elfogadott etikett. Harminc pár fő kísért el minket az első napon. Igaz volt lemorzsolódás, mert a naplemente által szűkre szabott idő nem volt tekintettel a két nap alatt teljesíthető, de egy napra szervezett távra.
Elsőre ez kicsit sok volt!
A sajtó ott cikázott körülöttünk az első kilométereken. Interjúk, fotók, vágóképek és vágott arcok is készültek. De tudtuk, hogy valami készül ellenünk. Vajszlói kormánypárti politikusok a dögkútnál szívélyes mosollyal és sajtómunkások hadával vártak minket. Kosarukban a kampánybőrbe bújtatott megalázás volt jó falatoknak álcázva. Ismerős volt a helyzet, hiszen Mezőkövesden hasonlóképp akartak minket megalázni a cinikusan pökhendi Orbán klónok.
“Nesztek nektek kenyér!”
Megköszöntük és megkértük őket, hogy adják azoknak a munkanélküli Vajszlóiaknak, akik az ő siker-kormányuk miatt éheznek, ebben a tündérmesében.
Majd irány az előre…
Nekünk legalábbis.
Az emberek kérdeztek a falvakban. Honnan jövünk? Merre tartunk? Normálisak vagyunk? Elmondanánk ott a nagy Budapesten, hogy mostanság mekkora lett itt a baj? Erről jövünk! Pestre megyünk! Nem, nem biztos, hogy normális dolog egy bolond országban kettőszáz-nyolcvan kilométert gyalogolni! De haladni kellene… és lehetőleg nem vissza a sztalinista diktatúrába. Hogy a néppel szót érthessen az az ember, aki hajlamos elfelejteni, hogy ki is van kiért, ebben a demokráciának csúfolt rendszerben. Beszélni kellene az emberekkel itt ezekben a falvakban, de nem a gőg szánalmas hangján.
Szervusz nép! – mondta a király.
Szervusz király – válaszolt a nép.
A nap hamarabb elfáradt, mint mi. Pirulva bújt el a dombok mögött. Még messze voltunk, de betontól sajgó lábakkal mentünk tovább. Harkány nekem még sosem volt ennyire messze. A szálláson hamar csend lett. Mindenki a sebeit ápolja és edzi a lelkét a holnapi hegyes-dombos pécsi útra. Mert menni kell tovább a megkezdett úton!
Érted.
Érted?
