“Nem magamért sírok én: testvérem van, millió,
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri, ami jó.”
– Babits Mihály –
Az ötödik nap
Bonyhád kárpótolt minket mindenért. Kellemes tavaszi szellő várt az úton. A hegy oldalában még fehérlettek itt-ott a tegnapi csata elesett hókatonái a napsütésben. A tegnap felvett ritmus ma is határozottan vitte a lépteinket. A minket kísérők gyorsan rájöttek, hogy ez nem örsi kirándulás a patakparton. Becsületükre legyen mondva, több kilométert jöttek ebben az erőltetett menetben.
Bagira egy cigány srác, aki Sellyéről jött velünk. Kilenc szakmája van és mégis közmunkásként dolgozva tartja el kicsi fiát és a feleségét. Több helyen is bevállalta a feketemunkát, de mindenhol átverték. Hetekig dolgoztatták, majd mikor a bérét kérte arcon röhögték. Ez a pofátlanság teteje. De jó mester volt a nyomorúságos sorsúak megalázó kihasználásában az Orbán-rezsim. Ez az ő kánaánjuk. A nyomorúságon tort ül az aljasság.
Szolgálta a hazáját, mint katona és mint rendőr is. A becsület szobrát mintáznám róla, ha kezembe lenne az élet vésője, de ő ebben a árkokkal felszabdalt országban csak egy cigány, aki a bőre színe miatt nem kap munkát és kenyeret. Gyönyörű felesége a manapság oly divatos rasszizmus ellenére magyar lány létére beleszerelmesedett és hozzákötötte az életét. Ő az élőpélda arra, hogy a népe tud tanulni és akar dolgozni.
Mostanság külföldre készül. Itt hagyja szerelmetes hazáját, mert Dortmundban csak az számít, hogy böcsülettel elvégzi-e a reá bízott feladatot. Egy heti bére tízszer több, mint amit itthon egy hónap alatt keres. Ha már biztonságos otthont tud teremteni a szeretteinek, akkor elviszi őket is és boldogságban élnek együtt egy idegen kultúrában, ahol nem számít honnan jöttél, melyik nációhoz tartozol vagy milyen a vallásod. Az pedig pláne nem, hogy melyik politikai csordához tartozol.
Nem szeretne elmenni Sellyéről, de rákényszeríti a fájdalmas tehetetlenség. És a lopásra nem veszi rá az a becsületes cigány vére.
A Horváth polgármester által terrorizált Szekszárd meglepődve látta, hogy vannak még emberek, akik nem félnek felvállalni nézeteiket. Akik képesek százötven kilométert gyalogolni az útszélén a maguk és a mások életét nyomorulttá tévő dilettáns kormány figyelmét remélve. Akadtak, akik tapsoltak és voltak olyanok, akik az ablakból integettek. De a többség megijedt, hogy nem lesz-e naki vagy a családjának baja abból, ha meglátják őket a menet közelében. Mert itt a Horváth-romkertben – ahol bevezették az épületadónak álcázott ingatlan-adót és lerombolták a felújított Babits Művelődési Házat – mindenki retteg, mert van egy ember, aki nem a polgárokat szolgálja, hanem a maga pitiáner érdekeit. Akinek senki nem meri megmondani, hogy ő nem király, hanem szolga. Hiszen ő is csak egy szekszárdi ember, aki most épp polgármester.
Most.
Épp.
Pár évig.
Szerintem…
Bagirának:
Kommentek