“Ne ítélkezz, ha nincs benned részvét!”
– Anne McCaffrey –
Hatodik nap
Reggel Szekszárdról indultunk. Tolnai barátaink friss erővel csatlakoztak a lassan egy hete indult menetünkhöz. Barni kutya úgy döntött velem jön egy kicsit. Hamar ráérzett, hogy ez nem csak egy reggeli séta. Eleinte minden útszéli fát szeretett volna megszagolni, de a rövid póráz fegyelemre kényszerítette. Tiszteletbeli éhségmenetelő lett, még ha egy rövid időre is Magabiztosan lépkedtünk együtt a Paks felé vezető úton. Az emberek ránk dudáltak és “lájkoltak” minket. Barni nem tudta miért az úttesten sétálunk, de szemmel láthatóan élvezte a menetet. A város határánál búcsút vettünk egymástól, mert nem tesz jót a kutyatappancsnak az alattomosan kemény aszfalt.
Baromi unalmas lenne az élet, ha minden ember egyforma lenne, de hogy ekkora legyen a szakadék két szekértábor hívei között az szerintem nem természetes. Egyik szidja az másikat és még a mondatot sem fejezi be, mikor a másik már viszont anyázza az egyiket. Kívülállóként nézni ezeket a pitiáner csatározásokat eleinte szórakoztató volt, de mostanra már fárasztó lett. Ebben az picike országban miért nem lehet közösen tenni a felemelkedésért? Hallgatom a sok elvakult pártfüggőt abban reménykedem, hogy jön egy fiatal erő, ami felül tud emelkedni ezeken a csokitolvajokon.
Mi páran, akik Sellyétől együtt koptatjuk a lábunkat, már láttunk sok mindent itt az útszélén. Kaptunk pogácsát és narancsot. Nyalókát és csokoládét is. Persze mást is. Ökölrázással egybekoreografált kiabálást és nemzetközi szidalmakat kommunistázással fűszerezve. Ezek javát fel sem vesszük. A legtöbbet hangos kacagással fogadjuk, hiszen ez ellenük a legjobb fegyver. A humor. Azzal nem tudnak mit kezdeni, hiszen nekik olyan nincs. De ma olyat láttam, ami még engem is meglepett. Egy gyorsan haladó autóból lerágott kiflicsücsök repül az éhségmenet felé. A srácok észre sem vették, mert kisebb gondjuk is nagyobb ennél, de én láttam. Láttam és elszégyelltem magam. Ezen nem tudtam nevetni. Ennyire lesajnálnak egy ismeretlen felebarátot? Csak ennyi emberség és empátia szorult beléjük? De egy kiflicsücsök? Hogyan lehet valaki ennyire smucig?
Legalább egy egész kifli lett volna.
Kedves “kökény”! Azt hiszem, sokan megyünk együtt gondolatban önökkel. Amit tesznek, visszaadja az ember hitét abban, hogy a legnehezebb helyzeteket is lehet méltósággal megélni. Kívánom, hogy az erejük és a humoruk ne hagyja el önöket, és rázza fel azokat is, akik beletörődni látszanak a reménytelenségbe!