Itt mindenki hülye!

“Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság,
bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.”
– Albert Einstein –

Van egy jó ismerősünk.
A mindent mindenkinél jobban értő, tudó és ismerő.
A mi rosszabbik énünk.
Ő mai hősünk.

Ő, a tévedhetetlen.

A reggeli forgalomban a autórádióból szólnak a hírek. Kiabálva káromkodik az interjú alanyokkal. A piros lámpánál zokszó nélkül megy át, de bent ragad a kereszteződésben. Ezzel sikerül feltartania a zöldet kapott forgalmat. Az autók dudálnak. Ő pedig kiabál velük. Ott áll a kereszteződés közepén.
Ő, a tévedhetetlen.

A munkahelyén senkivel nem beszél. Ha szólnak hozzá, orrmegemeléssel válaszol. Ezért, inkább már nem is beszélgetnek vele. Persze ezt is megmagyarázta már magának, hogy ez miért van így. Mindenki irigy rá. Az ő szaktudására és meglátásaira. Fülét hallgatóval bedugaszolva ül délutánig. Néha morog egyet, de senki nem figyel rá. Köszönés nélkül távozik.
Ő, a tévedhetetlen.

A gyerek elé megy az edzésre. Peckesen lépked és lenéz a többi gyermekre. Nem tudnak ezek semmit az ő véréhez képest. Mert a vér nem válhat vízzé. A gyerek nem győzi róni a köröket. Most megmutatja. Az apja nem figyel rá. Inkább híreket olvasgat és a betűkkel kiabál.
Ő, a tévedhetetlen.

Otthon leckét írnak a nebulók. A felesége tesz-vesz a konyhában. Ő kanapén fekve büszkén figyeli, hogy ez mind érte van. Közben a híradóval kiabál. Nem kérdeznek a gyerekek tőle semmit. Már megszokták. A vacsorát közösen eszik, de a televíziót nézve. Megy a sorozat. Néha megáll a kanala a tányér és a nyitott szája közt. Pihen. És ámul az élet dolgain.
Ő, a tévedhetetlen.

A gyerekek már nem kérnek „jóéjtpuszit”. Leszoktak róla. Csendben alszanak el. Amíg a felesége készül a másnapra, ő végre a számítógépe előtt ül és olvasgat, írogat. Ott mindenkihez van egy szava. Mindenről megvan a tántoríthatatlanul kialakult véleménye. Eleinte csak figyel. Aztán kéretlen kommentekben fejti ki a nézeteit, meglátásait és gondolatait. A többiek persze nem mindig reagálnak rá költői szabatossággal. Ez nem tetszik neki. Hangnemet vált. Előbb kifejti, hogy az ő véleménye miért helytállóbb bárki másénál. A bárki más is kifejti a maga vélt vagy valós igazát. Ekkor már más is felfigyel, mert az érdeklődési kattintás-mutatók mereven emelkednek. Többen is beszállnak a vitába és megjegyzik, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Mikor sarokba szorítják az észérvekkel, durrogva, pufogva, felháborodva kikapcsolja a gépet. Jól megmondta nekik!
Ő, a tévedhetetlen.

Magában beszél. Vitatkozik. Itt mindenki hülye! Fel s alá járkál a dolgozószobájában. Nem érti, hogy miért nem értik az ő véget nem érő bölcsességét. Miért nem érti itt senki. Pedig ő annyira nagyszerű, hogy akár államférfi is lehetne. Duzzogva halkan szuszogó felesége mellé bújik az ágyba. Ez talán megnyugtatja. Egy kis férfiönérzet növelés. Egy kis…
De a kis kék tabletta helyett egy kis fehéret vesz be. Várja a hatást, de a dagadó férfiasság helyett elálmosodik és elalszik.
Ő, a tévedhetetlen.

Most álmodik.
Egy világról, ami úgy működik, ahogyan ő elképzeli. Az irigyek belátva az ő nagyszerűségét hajbókolnak előtte. Az autók tömege megnyílik előtte, mint Mózesnek a Vörös tenger. Munkatársai egész nap az asztalánál egymást váltva tanácsait kérik és szakmai hozzáértését dicsőítik. A gyerekei végtelen odaadással tisztelik apai nagyszerűségét és mind olyan szeretne lenni, mint ő. A neje lesi minden óhaját és kérését.
És ő? Ő csak mondja. A valót. Osztja a mannát. És égi füleivel, már hallja is az Úr hozsannáját. Neki szól az angyalok kara. A nagyszakállú is kérdez. Tőle. Ő pedig, hinti az igét. Glóriával a fején.
Ő, a tévedhetetlen.

Aztán megszólal a vekker…

Szerintem…