A zenebolt

Ebben az írásomban szó sem esik politikáról!
Ez csupán egy rossz álom.
Az álom pedig az ember érzéseinek – néha szürreális – képe.

Halkan recsegő zene hívogatott maga felé a tejszínű ködben. Nem tudtam honnan jön a dallam, ezért igyekeztem a hang után menni. Egyre hangosabban szólt egy ódon-kapu alól. A kapu egy bolté volt. Nagy kirakatában a lemezek plakátjai és a különböző előadók fényképei jól megfértek egymás mellett. A rézkilincs fogása hűvös és sima volt. Jól esett markolni egy picit.
Szoktam a hangulatát.

Bár kívülről újnak hatott, belül mégis réginek tűnt. Mikor benyitottam, egy az ajtó fölé szerelt piciny csengettyű jelezte érkezésem. A fabútorok édeskésen pácos illata telítette be a boltot. Élvezettel szívtam magamba a légkört. Jól esett egy picit megszabadulni a rohanó város zajától. A boltos egy alacsony, ősz, zsidó ember. Mosolyogva köszöntött és invitált, hogy nézzek körül bátran.
A polcokon kották és lemezek sorakoztak. Várták, hogy valaki rájuk találjon. Mesterművek és szösszenetek versengtek a vevők figyelméért. Ahogy telt az idő, úgy ismertem meg egyre jobban a kínálatot. Voltak utánzatok és eredeti művek. Élvhajhász és hatásvadász szólamok. Mulatságos és elgondolkodtató felvonások. Mint a kinti világban, úgy itt is volt mindenféle szín és hang. Csodálatos keveréke volt ez a hangulatoknak.
Aztán igyekeztem jobban megismerni egy-egy felcímkézett polc tartalmát. Az egyik ilyen stílus, a másik olyan hangzás. A harmadik amolyan hangszerelés, a negyedik emilyen karmester. És mindegyik ugyanabban a zeneboltban. Sokszínű volt, mint a világ és ettől volt izgalmasan csodálatos. Csak az volt furcsa, hogy a maga módján mindegyik érték volt, de egymás mellett teljesen disszonáns volt a hangzásuk.
Valamiért, ezek a zenék nem tudtak közös hangon szólni.

Úgy döntöttem teszek egy próbát. Levettem egy fél tucat lemezt és feltettem őket hat körbeállított gramofonra. Felhúztam a szerkezeteket és a ritmusra forgó bakelit korongok barázdáira helyeztem a tűket. Beálltam középre és figyeltem. Eleinte majdnem kialakult egy szerethető összhang, de ahogy egyre több hangszer kapcsolódott be a játékba, úgy lett hangosabb és erélyesebb a hangzás. Eleinte bosszantott a dolog, mert addig azt hittem, hogy kicsit több érzékem van a harmóniához, de egy idő után már kifejezetten szórakoztatott a hangzavar. Nevetve álltam és figyeltem hogyan kiabálnak el – ügyet sem vetve a többiekre és a hallgatóságra – egymás mellett az ütősök és a fafúvósok. Ugyanabból a kottából játszottak, de mégsem tudtak élvezhető muzsikát produkálni.

A nagy tölcsérekből áradtak felém a hangjegyek. Csak álltam és hallgattam. Vezényelni eszembe sem jutott. Ahhoz sosem volt bennem elég ambíció. Egy idő után elfáradtam a sok dallamtól, ami nekem esett, ezért kiszálltam a körből. Kívülről figyeltem, ahogy a lemezek körbe-körbe forognak és mindig ugyanazt az indulót üvöltik egy másik tölcsér felé, ami szintén ontotta magából a maga ütemeit nem figyelve senki másra. És a többiek is folyamatosan csak ugyanazokat a taktusokat szórták magukból megállíthatatlanul. Ebben a helyzetben egyet tehettem csak. Kívülállóként vártam, hogy mi lesz ebből.
A bolt öreg eladója próbálta megállítani a kísérletet, de az addigra az már önjáró lett. Kiment az ajtón a városba. A házak ablakaiban tölcsérek jelentek meg és hányták magukból a recsegést. A recsegés pedig egy nagy zajjá olvadt össze, amiben már nem volt felfedezhető sem egy dallam, de talán még egy hangjegy sem. Az emberek nem hallották egymás szavát. A madarak elrepültek a világ másik sarkába. A zenészek kardjukba dőltek. A műértők és a naiv érdeklődők pedig vattát dugtak a fülükbe.

A zeneértő boltos a nagy zaj mögül szomorúan nézett rám. Látszott rajta, hogy nincs ereje ehhez az egészhez. Feladta. Eleinte ugyan még megpróbált mesélni halk szóval a világnak a harmónia szépségéről és a zene megfoghatatlan mondanivalójáról, de ezeket senki nem értette.
Nem akarták érteni.
Vagy felfogni?
Később pedig az üres zajtól, senki nem hallotta.

Aki megérthette volna a hangjegyek szavát, annak már egy ideje óvatosan-puha vatta volt a fülében.

Szerintem…