A Vígszínház nagy erőkkel keres Jóembert a POSzT-on.
Három isten úgy határoz, hogy lemegy az emberek közé. Nyakkendőjüket meglazítják. Hátrahagyják testőreiket és elvegyülnek az egyszerű nép között. Meglepetésükre senki nem ismeri meg őket. Leszegett fejjel mennek el mellettük, szomorkásan, gondjaikkal a vállukon. Az istenek nem értik a dolgot. Persze ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát, azt hogy hol rontották inkább halálra ítélik az emberiséget. Egy kibúvó van csak: találniuk kell egy jó embert. Egyet. Egy igaz embert ebben az embertelenné romlott világban.
A Vízárus, aki felismeri a három istent, igyekszik segíteni nekik, de mivel maga is csalással keresi keserves kenyerét, ezért csak szánalmat kap cserébe. De a kis kurtizán, aki önzetlenül befogadja őket megkapja jutalmát az uraktól.
Egy trafikot.
Innen akár egy mai magyar dráma is lehetne ez a Bertolt Brecht mű. Csípős iróniával és időszerű rendszerkritikával, de nem az. A szerelem mindent felborít. A nő, férfi lesz. A férfi, nő. A jó, rossz. A rossz, jó. A szép csúnya. A csúnya, megszépül. Mint az mostanság szokás. Senki és semmi nem az, mint aminek látszik. A szerelem minden józan döntést elhomályosít. Hiába az istenek ajándéka. Hiába a szigorú erkölcs a szív ilyenkor hevesebben dobog és a vér nem az ész felé veszi az irányt.
Minden elveszni látszik…
A darab végén nincs boldogság csak kérdések, amiket a nézőknek maguknak kell megválaszolni. Magukba nézve kell megtalálniuk a jóembert
Szerintem…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: