Isten ujja?

1.0Szerintem...https://szerintem.cafeblog.hukökényhttps://szerintem.cafeblog.hu/author/kokeny/Isten ujja?Szombat délután a Szent István parkban eleredt az eső. Nem kicsit. Nagyon! Péntek este az időjósok szóltak, hogy nem lesz kellemes tavaszi idő. A rendőrök is szóltak, hogy könnyű célpont a társaság a koncra váró kutyafalkáknak. Sokan szóltatok, hogy furcsa dolog manapság egy személy mellett tüntetni. Egy olyan történelmi kort idéz a dolog, amire nem szívesen emlékszik, aki megélte. A személyi kultuszt nem mindig a személy maga alakítja ki, hanem a környezetében ténykedő fontoskodó talpnyalók. Nem valaki mellett, hanem valakinek a politikája és meghirdetett programja mellett kell kiállni. Nem magamutogatásból vagy egyéb érdekekből, hanem meggyőződésből. Odafigyelve más véleményére és tanácsaira is. Különösen akkor, ha az kicsit jártasabb egy rendezvény megszervezésében. Sajnos a jó szándék kevés. De ha már valaki elkezdte és láthatóan segítségre szorul, akkor nem lehet tétlenül és kárörvendve végignézni, ahogy elmossa a jégeső. Ha a barátim közül valaki segítségre szorul és megkeres engem vagy látom a gondjait, akkor én kérés nélkül is segítek. Így vagyok összerakva. Az is lehet segítség, hogy elmondja az ember a véleményét, de folyamatosan csak a partvonalról kiabálni kevés. Januárban megígértem, hogy ha szükség van rám, segítek. Vannak olyan tapasztalataim, amiknek talán hasznát veheti a lelkes csapat. Az ígéret szép szó! Megismertem a szervezőket. Meghallgattam az ötleteiket. Elmondtam a javaslataimat. Barátaimat kértem meg, hogy segítsenek ennek a teljesen amatőr, de lelkes rendezőgárdának, hogy ha már elkezdték, akkor csinálják is végig. Mindenki igyekezett segíteni. Félve és nyögvenyelősen, de igyekeztek. Aztán a szervezőkkel kicsit elszaladt a ló. Magabiztosságuk kicsit több volt, mint a szakértelmük. Ezzel még nem is lett volna baj, de elengedték a fülük mellett a segítő és aggódó szavakat, kéréseket. Majd mikor látható volt, hogy nagy a fa és kicsi a balta, akkor először bepánikoltak, majd egymásra mutogatva keresték a bűnbakokat. Aztán elszabadult a pokol. Buda felől hatalmas vihar fellegek jöttek Pest felé. A rendőrök szóltak, hogy jégeső lesz. A szervezők annyira nem figyeltek senkire, hogy ezt nem is akarták meghallani. Nem mondták be és nem tettek semmit csak álltak a kamerák kereszttüzében. A főszervező hiába próbálta összefogni kis csapatát nem sikerült neki. Aztán lecsapott a vihar. Emberek menekültek fedelet keresve. Ágak törtek. A szél felkapott mindent, ami mozdítható. Azt kell mondanom, hogy ez volt a szerencse. Kaptak egy új esélyt, hogy átgondolják a történtek tanulságát és levonják a konzekvenciákat. Lehet amatőrként dolgokat szervezni. Sőt megkockáztatom, hogy kellenek is olyanok, akik gyorsan reagálnak történésekre és meg tudnak mozgatni embereket. De ez a hajó már elment. eddig sem volt igazi aktualitása, de mostanra már nem érdekli az embereket, hogy mit is akar ez a lelkes kis csapat. Javaslatom még mindig az, amit januárban leírtam. Egy szombati napon fogjuk meg a piknikkosarat, a gyermekeket, unokákat és egy szép nagy réten pokrócokra ülve beszélgessünk egy jót. Játsszunk a gyermekekkel! Ismerjük meg a másikat! Hallgassuk meg gondolatait, érveit. Nem valakiért vagy valaki ellen, hanem a magunk örömére. Egymásért. A csapatunkért. A KAPCSOLAT-ainkért. Mert megint kezdünk elbeszélni egymás mellett. Szerintem…rich