1.0Szerintem...https://szerintem.cafeblog.hukökényhttps://szerintem.cafeblog.hu/author/kokeny/<p> </p> <blockquote> <h3><img alt="" style="width:186px;height:213px" src="https://szerintem.cafeblog.hu/files/2009/05/tattooed.jpg" />Ma már nem csodálkozunk, ha az alábbihoz hasonló történetet hallunk, de engedtessék meg nekem, hogy még szóvá tegyem! <br /> Amíg lehet.</h3> <h3> </h3> <!--more--></blockquote> <div>Egy szívemhez közel álló vidéki nagyvárosban töltöttük a hétvégét imádott párommal. Adtunk a kultúrának és egyéb élvezeteknek! Túráztunk és fürdőztünk. Színházba mentünk és csupa jó dolgot műveltünk. A hosszú hétvége zárásaként felmásztunk a város fölé emelkedő kilátóra. <br /> A kilátás megérte a fáradtságot.</div> <div> </div> <div>A hegyről borospincék és szőlőskertek közt levezető lépcsőn baktatva egy - olyan tipikusan nem szívsebész professzor alkatú - fiatalember előzött meg minket. Úgy tartotta a karjait, mintha ellopták volna a hóna alól a dinnyéket. Rút szerektől felpüffedt karjára „ízléses” női aktok voltak tetoválva. Persze ez az egész közszemlére téve, hogy mindenki lássa, hogy kivel van dolga. Kopasz tarkóján egy Árpádsávban úszó Nagy-Magyarországtérkép fémjelezte, hogy milyen eszmék foglalkoztatják súlyemelgetés közben.</div> <div> </div> <div>A kertek alatt megbúvó főúthoz érve piros lámpa állta útját. A zebránál kisdiákok tanakodtak egy térképpel a kezükben a keskeny járdán. Az egyik hozzáérhetett a kiterjesztett karjában tartott táskához, mert - kettes LEGO egyszerűségű - barátunk kedvesen rávicsorgott és ordenáré hangon üvöltve közölte vele, hogy ő nem meleg-szendvics és ne kóstolgassa, majd öntudatos léptekkel elindult a túloldalra. Át a piroson. <br /> Megrémült gyermekek néztek utána. Semmit nem értettek a történtekből, de az hamar világossá vált számukra, hogy jobb az ilyennel nem ellenkezni és a továbbiakban ezt az állatfajt nagyívben kerülni, mert hamarabb nyílik a zsebében a bicska, mint az értelem a fejében.</div> <div> </div> <div>A történet csekély értelmű főszereplője engem ugyan nem ijesztett meg, de az eset maga elgondolkodtatott. Bebizonyosodni látszik, hogy valami nagyon nem stimmel ebben az országban. Elindult egy folyamat, ami feltartóztathatatlannak látszik. A magyar emberek türelmetlenek és agresszívak egymással, mintha csak ők lennének a világon és mindenki más másodrangú lenne. Egy másik faj? Egy magát felsőbbrendűnek érző és kikiáltó csoport? Senki nem több vagy kevesebb a másiknál.</div> <div> </div> <div>De ezt ő még nem tudja, mert egy nyilvánvalóan testi – még véletlenül sem szellemi – fölényének biztos tudatában egy csapat tíz éves gyermekkel szemben fitogtatja azt az egyetlen dolgot, amivel talán dicsekedhet. Már így a korai értelem küszöbén igyekszik belenevelni a gyengébbe a félelmet. Megmutatni, hogy kitől kell tartania most és később. Akár a kutyák egy falkában. Tudják már azok a taknyosok, hogy hol a helyük ezekhez a kigyúrt-agyú, félkatonai-terrorista parlagfű-irtókhoz képest! A saját bőrükön érezzék, hogy ki a különb náluk és esetleg - ha elég ostobák - ők legyenek a példaképeik. Ők, akiktől első ránézésre mindenki tart, mert nem mernek szembeszállni a fizikai erejükkel. Ők, és ne azok a csenevész gondolkodó emberek, akik képesek lennének egymással és másokkal is békében élni.</div> <div>Békében.</div> <div> </div> <div>Mert az igazi erő a békéhez kell! <br /> Erő. Na, nem a karban, hanem lélekben és észben. Azt kicsit nehezebb megszerezni és megtartani, mint a felfújt bicepszeket. <br /> Erő. Hogy tolerálni tudjuk a másságot. <br /> Erő. Hogy szeretni tudjunk a gyűlölet helyett. <br /> Erő. Hogy elviseljük egymás hülyeségét. <br /> Erő. Hogy előre lássuk cselekedeteink esetleges következményeit. <br /> Erő. Hogy leküzdjük magunkban a csordaszellemet és egyéniségek tudjunk maradni ebben az együtt bégető nyájban is. <br /> Ha a békét háború és folyamatos harc árán érjük el, akkor az csak hosszúra nyúló vihar előtti csendet hoz. És ami most van az - még és már - nem béke, mert a vihar mostanában újra itt van a kertek alatt. <br /> Már dörög az ég alja. <br /> Csak a süket nem hallja.</div> <div> </div> <div>A változás talán azzal kezdődik, hogy zsigerből nemet mondunk az ilyen dolgokra és a mögöttük sunyin megbúvó eszmékre. De ne legyünk olyanok, mint ő! Hiszen az is lehet, hogy csak annyi történt, hogy egy gyermekcsoport térképet nézegetett és ez a szégyenlős fiatalember megirigyelte őket, hogy ilyen fiatalon már most többet tudnak, mint ő. <br /> Féltékenységében elragadtatta magát és valamivel leplezni akarta hiányosságát még mielőtt segítséget kértek volna tőle. <br /> Így nem derült ki, hogy nem tud térképet olvasni.</div> <div> </div> <div>A piros-fehér Nagy-Magyarországtérképet pedig lehet, hogy csak azért tetoválták a tarkójára, hogy mikor a lassan felé sétáló rendőrsorfal elől fejvesztve menekül, akkor - mint az ily módon felmatricázott autókat - ne bántsák őt a radikálisabb hevülettől túlfűtött hazafiak.</div> <div> </div> <div>Legyünk elnézőbbek, mint ő! <br /> Amíg lehet.</div> <div> </div> <div>Szerintem…</div> <p> </p>rich