Orbán újra támad
Az intelligencia a jelszavak, a vezényszavak, a tilalmak, a zászlók, a körmenetek, a keresztes hadjáratok esküdt ellensége.
Aki intelligens, takarékoskodik a tapssal és a füttyel.
– Emmanuelle Arsan –
Nagy gondban vannak a rezsim hangulatfelelősei, mert képtelenek már úgy csűrni csavarni a dolgokat, hogy abból jól jöjjenek ki.
A szocik felismerve a kettős állampolgársági szavazatok jelentőségét elmentek a szomszédba, hogy felvegyék a politikai együttműködés foszló szálait. Hiszen nagyon berágtak székely testvéreink rájuk, amiért nem támogatták az anyaországhoz tartozni vágyódásukat. Igaz ez még akkor volt, amikor mi álltunk jobban gazdaságilag és nem ők. A találkozó jól sikerült Orbánék legnagyobb bánatára. Hiszen ők nem azért szerették volna őket bevonni a Magyarországi választási rendszerbe, hogy ne rájuk szavazzanak. Hékás! Nem erről volt szó! De Tőkésék, annyira magukra haragították saját véreiket, hogy bárkivel szövetséget kötnének csak velük ne kelljen. Akkor már inkább a szocik, akik mély bocsánatkérések közepette ígértek meg mindent.
Ezt nem hagyhatták szó nélkül itthon a Székely népért önmagukkal hadakozók sem. Nehogy már a szocik magyarabbak legyenek náluk! Elő a Székely zászlót! Tűzzük ki a középületekre, hogy lássa a világ, hogy… De mit is? Hogy Székelyek is dolgoznak ott? Vagy az Székely fennhatóság? Mondjuk ezt Miskolcon még érteném is.
Miért is kell itthon ez a gesztus?
Nem olyan komplikált ez.
Ha szó nélkül hagyod, akkor úgy érezhetik, hogy ők fújják a politikai szellőt és persze sokkal többet tesznek a kintrekedtekért, mint bárki más. Ők igazabb magyarok mindenkinél, amit így demonstrálnak. Ha szóvá teszed ezt a mondvacsinált badarságot, akkor nem is vagy igazi hazafi. Ha szoci vagy és úgy teszed szóvá, akkor nemhogy hazafi nem vagy, hanem egyenesen hazaáruló, aki becsaptad az ottaniakat. Ravasz terv, de túl átlátszó.
Mi lesz ha meglátogatja hazánkat a román államfő? Előtte is lobogtatni fogjuk a jó szomszédság jegyében a Székely zászlót? Ennyi erővel a szolidaritás jegyében minden betiltott zászlót kitűzhetnénk. Mondjuk mikor ismét meglátogat minket a nagy kínai testvér – akivel együtt küzdünk a kommunizmus ellen – felvonhatnánk tibeti zászlókat a középületekre.
Elképzelem, ahogy a tibeti szerzetesek megostromolják a rezsimszolgálati televíziót a narancssárga ruháikban. Biztos viccesebb lenne, mint a focidrukkerek hada, akiket manapság újra fűt a fizetett hazaszeretet. Orbán ráuszította őket a jogaikért kiálló diákokra. Fenyegetőznek a fórumokon és puszta jelenlétükkel is rémisztgetik a fiatalokat. Az ő egyszerű eszközeikkel próbálják meggyőzni az ifjakat az igazukról. Szerencsére nem érnek fel hozzájuk. Az egyetemisták higgadtan igyekeznek észérveket felsorakoztatni a vitában és ezáltal kissé egyoldalúvá válnak ezek a beszélgetések. Az ultrák nem bírják követni a türelmes eszmefuttatásokat ezért általában gyorsan továbbállnak.
De milyen érdekes, hogy Orbánnak csak egy szavába kerül és hadakat mozgat meg. Olyanokat, akiket nem lehet később elszámoltatni a tetteikért. Akiket, majd felmentenek és kárpótolnak. Olyanokat, akiken nem látszik a pártjelvény csak a fejük felett lobogó zászló, amit csupán politikai érdekekből tűztek ki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: